Könnyű vagy nehéz? Minimum vagy maximum? Menekülés vagy helyes döntés? Ellentétpárok, bármikor, ha magamról írok, ellentétpárok. A gimis magyartanárom mondta anyámnak egy fogadó órán, hogy maximum a minimumot vagyok hajlandó megtenni. Szemembe csak szimplán lehülyézett. Igaza volt, nem is sértődtem meg. Tudtam, hogy felelni fogok, én meg szartam tanulni - Ó lustaság, miért vagy te lustaság? Közben pedig mégsem volt igaza - magyarból írtam a legrosszabb érettségit, mégis elmentem kommunikáció és médiatudományt tanulni. A tesi órákon gyűlöltem, hogy a 2000 méteres futásnál elért körülbelül 12 perces eredményem miért csak 2-es, amikor én mindent beleadtam, a végén ha lett volna erőm kiáltozni, akkor felváltva sikítottam volna “Mentőt! Oxigénsátrat”, aztán mégis edző lettem. (Azt már szinte hozzá se teszem, hogy biológiából 4-es átlaggal csak kegyelemből kaptam meg az 5-öst általánosban, hogy kitűnő lehessek, aztán mégis edző lettem, meg pszichológiára jártam.) Szóval: akkor most könnyű vagy nehéz az út, amit választottam? Minimum vagy maximum ez tőlem? És ma menekültem vagy helyesen döntöttem?