Az egész hétvége újdonság. Persze azt is írhattam volna, hogy azóta minden új, hogy odaköltöztem hozzád. Én. Beköltöztem. Hozzád. Új ország, új város, új élethelyzet. Nem hangoztathatom többé, hogy az alvás “egyéni sportág”. Van kit várnom haza. Van, ki várjon haza. Eddig ismeretlen szituációk egész sora vár rám. Ránk. De furcsa. Azt hiszem pánikolok is kicsit. Máris. A kiköltözés öröme mellett máris megjelent a szorongás.

De ez most csak a hétvégéről szól. Sőt, ez annál is rövidebb. Csak néhány jelenet. (Nem csak ennyi volt az egész? Egy szempillantás és vége is volt.)

Kimegyünk a hátsó helyiségbe, ott találunk gumicsizmát. Belebújunk. Egész jó érzés, nem is gondoltam volna. Majd elindulunk a közeli kilátóhoz. Kifelé a kapunál megállítasz. Kissing gate - mutatsz a kapura. Hogy mi? - nézek rád értetlenkedve. Te pedig elkezded magyarázni, ahogy annyi mindent elmagyaráztál már korábban, azalatt a rövid idő alatt.

Kissing gate - azért hívják így, mert egyszerre csak egy ember tud kimenni, vissza kell csukni az ajtót, így aki kiment, csókot kérhet az átjárásért.  (Hirtelen megjelenik a szemem előtt, ahogy kedélyes angol úriemberek vadászatra menet teszik ezt.) Úgyhogy előre küldesz, visszafordulok és megcsókoljuk egymást.

Itt ég az ajkamon az emlék. Azóta egyszer jött szembe egy kissing gate. Bár csak a képzelet világában, nem a valóságban. A Harry Potter utolsó részében egy ilyenen át vezet az út Godric’s Hollow temetőjébe. 

Elhagyjuk a kaput és felsétálunk a killátóhoz. Könnyezik a szemem. A széltől. Az emlékedtől. A gőzösre mutatsz a közelben, ezen az állomáson forgatták a Harry Potter vasúti jeleneteit.

Majd lesétálunk a tengerpartra. Mesélsz, hallgatlak. Zúg a tenger, hullámok mossák a partot. Kavarognak az emlékek. És mindent megadnék érte, hogy egy kissing gate két oldalán álljunk megint…