A mama minden este elővette a kék dobozos Niveát és bekente az arcát a kissé zsíros krémmel. Puha, púderes illatú lett tőle az arca. Adott egy puszit, jó éjt kívánt, majd lefeküdt aludni. Ha éjjel megébredt és kiment a mosdóba, utána mindig megnézte, hogy nem gurultam-e le a keskeny kanapéról. Még akkor is, ha odatették este mellé a székeket. Néha odajött és betűrte alám a takarót, mert mindig sokat ficánkoltam, ő meg nem akarta, hogy megfázzak (a fűtést télen visszavették éjszakára).

Ha felhívtam időben, hogy délután odamennék suli után, mindig pogácsával várt. A teteje “négyzetrácsos” volt, mert mindig bevagdosta késsel, az alja pedig sötétbarna és ropogós - egy picit mintha odakapott volna, de úgy volt tökéletes. Azóta se ettem olyat, és nem is fogok, miután meghalt, soha nem került elő a recept. Pedig biztosan nem volt bonyolult: víz, liszt, só, élesztő, meg ki tudja még mi. Mondjuk a nagyanyai szeretet, mert az biztosan minden darabban benne volt.

Egyszer iskolai szünet volt, ezért unokatestvéremmel a mamánál töltöttük a nappalokat. Nem mindig voltunk jó hatással egymásra, aznap pedig pláne nem. A mama könyörgött, hogy menjünk be végre ebédelni, de mi csak kint maradtunk az udvaron. Mire a rimánkodásnak vége volt és jött a düh, mi is bementünk. Elindultam a konyhán keresztül a fürdőbe, hogy kezett mossak. A mama pedig fenéken akart billenteni - lett billenés, meg kartörés a mamának. A kétségbeesés, amit akkor átéltem, ahogy a mama feküdt földön és jajgatott - lehettem talán tíz éves, féltem, hogy nagyobb a baj, mint egy kartörés. 

A mama sokat volt kórházban, legalábbis így emlékszem. Ilyen műtét, olyan műtét - pici voltam, nem tudtam még követni és számon tartani. De azt nem felejtem, amikor a végén már nagyon beteg volt: májrák, a legvégén áttétek. Ahogyan napról napra rosszabb lett az állapota. Kedd délelőtt volt, akkoriban már volt mobiltelefomon, amit az iskolába is vittem magammal. Unokatestvérem megcsörgetett. Nem tudta, hogy én még nem tudom.

Ma a magyar kártya szabályait nem tudom már. Tavasz, nyár, ősz tél, tök alsó, makk felső, Stüszi vadász és társai. Számolatlanul játszottuk egymás után a partikat: kettesben, hármasban vagy négyesben. Éppen hányan voltunk unokák a mamánál vagy otthon volt-e a papa is. 

Piros ász - Szív ász - a Tavasz. Most úgy rémlik, az volt a kedvenc lapom. A tavasz könnyed, selymes, lágy és simogató - mint a mama arcán a bőr. Este, miután bekente a kék dobozos Niveával.