Pár napja azt mondta nekem valaki, hogy elolvasta egy bejegyzésemet, majd megnyitotta a másodikat, de bezárta félúton, mert neki túl depis volt. Talán tényleg úgy tűnik, hogy folyton küzdök - leginkább magammal. Ez részben igaz: ezek az elakadásaim, amiken dolgoznom kell. Azért írom ki magamból, mert bízom benne, hogy segít. Ha nem is megoldás, de legalábbis első lépés a gyógyulás útján.

De nem vagyok mindig a padlón, sőt. Ha visszanézek erre az évre, akkor a legnagyobb tanulság, hogy a pénz nem boldogít - a gyönyörű lelkek boldogítanak.

Életem legboldogabb napja Mariannék esküvője volt: barátok, tánc, önfeledtség, ennyi tényleg elég.

Életem legboldogabb hete a Barcelonában és Valenciában töltött egy hét volt: egyedül és mégsem egyedül, Sangriástól, másnapostól, a fa gyökerén ülve a 25. születésnapomat ünnepelve. Leírhtatlan.

Életem legboldogabb pillanatai, amikor a barátok, családtagok csillogó szemét látom, amikor ők boldogok.

Mégis sokszor barikádoztam el magam idén, sokszor választottam a magányt, amikor ott lett volna a kulcs a kezemben a boldogságra. Ez is egy elakadásom, ezen is dolgozom. Néha úgy, hogy megírom, néha erőt véve magamon és a mocsárból kimászva. Hiszen akik fontosak, így is, iszaposan is szeretnek. Üzenem: ez kölcsönös!

Még egy valami: az edzések - tartani és csinálni pontosan ugyanakkora örömöt okoz. Jövőre még többet, még jobban, még keményebben!