Napok óta képtelen vagyok kiverni ezt a régi Piramis számot a fejemből. Vagy inkább a lelkemből. Olyan, mintha kettészakadtam volna. A jobb felem rohanna a reptérre, felülne az első londoni gépre és veled töltené a karácsonyt. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Látom magam előtt az alacsony, kissé duci, formás karácsonyfát, éppen díszítem. Te közben főzöl. Meglepetés - válaszoltad arra, hogy mi lesz az ünnepi menü. Nem izgulok. Pontosan tudod, mit szeretek, mit nem, és kiválóan főzöl. 

A vacsora után kinyitsz egy üveg pezsgőt, csak miattam. Boldogan kortyoljuk, a háttérben lágy karácsonyi dallamok szólnak. Nem beszélünk, nem kell. Csak nézzük egymást.

Jön a szülinapunk, utazunk. Már tradíció, minden évben elmegyünk valahova, Ha kerekebb szám, akkor előfordul, hogy Budapesten kötünk ki, barátokkal, családdal ünnepelni. Most végre Portóba megyünk, még mindig nem láttad, pedig mióta mondtam, hogy menjünk. Ülünk az erkélyen, portóit kortyolgatunk a lemenő nap fényében.

Megint sokáig dolgoztál, de megvártalak, hogy megmasszírozzam a vállad. Mostanában gyakran fáj, milyen teher nyomja őket? Tedd le egy részét, itt vagyok veled.

Anyukád jön látogatóba. Az elején nem kedvelt, féltett téged. Próbáltam megérteni, így elmaradtak az igazán nagy súrlódások. Mostanra jóban vagyunk, néha már együtt froclizunk téged. De csak azért, mert szeretünk. Te is tudod.

Meg kell állnom az írásban. Mert a bal felem lecövekelt, maradni akar. Én meg önző vagyok, ahogyan mondtad. És nincs két életem!