Furcsa volt a mai nap. Nem olyan furcsa, mint az elmúlt hónapokban, években volt a furcsa. Lightosabb, zsírmentesebb változat volt ez. De az elmúlt hetek nyugodt hullámai után nem készültem fel rá teljesen. Ha minimalista módon is, de pofán vert.

Kezdődött azzal, hogy elaludtam. Soha nem szoktam. Jó, hazudok, talán egyszer előfordult már középiskolában. Egyszer meg lehet, hogy a főiskolai évek alatt is. De 26 év alatt ritkán, szinte soha nem fordult elő.

Aztán a villamoson, a szokottnál sokkal előbb tolta a pofámba a Facebook, hogy kik a születésnaposok. Persze Te és páran mások. A többieket nem jegyeztem meg, téged pedig tudtalak volna, ha megnézem hányadika van. De nem akartam veled foglalkozni, tudatosan nem. A lelki békémet akartam megőrizni, köszi Zuckerberg, bekaphatod!

Szóval a lelki békém már 7:53-kor megborult, amikor késve ébredtem, aztán 8:22 körül (megközelítő időpont) tovább borult. Jó nap lesz, ugye?!

Aztán jött a fekete leves, pedig még 12-t sem kakukkolt el az óra. Ha kakukkolna. Csak én voltam kakukk. Hát mi van akkor, ha én vagyok valakinek Te? Érted? Szóval ha valaki valami hasonlót érez irántam, mint én irántad. És hasonlóan viszonzom, mint Te. Kakukk.

Azért megborított. Most akkor mi van? Továbbra sem tudom elfogadni, ha valaki szeret? Engem? Szeretni? Nem barátilag, nem anyailag, hanem Úgy. Vagy el tudnám fogadni, ha én is tudnám viszonozni? Kakukk.

Megborultam egy picit, na. Az elmúlt hetek csendes, nyugodt és békés hullámai után váratlan volt a jégkocka is, ami elém került. Mert nem volt ez egy Titanic-gyilkos fagyott víz rengeteg, mégis túl nagyot dobott a hajómon.

Nem akartam megemlékezni róla, hogy még egy évvel öregebb lettél. Még egy év, amit szintén nem velem töltöttél. Amit nem tölthettem veled. (Csak gondolatban, lélekben.) 

Kundera írja A lét elviselhetetlen könnyűségében: “Végül a negydik csoportot, azoknak a ritkaságszámba menő embereknek a csapatát, akik távol levő személyek imaginárius tekintetétől kísérve élnek. Ők az álmodozók.” Például Patrik. (Na ez már nem Kundera, ez Zsebedits. És ahogy a két évvel ezelőtti köszöntődet sem olvassa senki már, ez is csak egy estés sekély kéj.) Aki tegnap, amikor a szigeten futott, azt képzelte, hogy büszke lennél rá, ha 4:20 alatt tartaná a km átlagot. Jó, nem büszke, csak nem vetnéd meg. Szóval egy megelevenedett Kundera szereplő is lehetnék.

Helyette itt vagyok a valóságban. Három pohár olasz frizzante után. Asszem mára: Kakukk.