József Attila magának írt. 32 éves lett, hát meglepte magát egy csecse-becsével egy kávéházi szegleten. Számot vetett, hogy annyi év elszelt és még havi kétszáz sose telt. (Átérzem, Attila!) Hogy lehetett volna oktató (te meg orvos), de eltanácsolta az egyetem fura ura (te elbasztad magadtól).

Ágnes Vanilla József Attilának írt. “Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat / Korlátaikat hagyd nekik…” Itt biztos rád gondolt. Na nem baj, én ilyen korlátoltan is szeretlek. Csak te is szerethetnél a korlátaiddal.

Én neked írok. Születésnapodra. Más ligában játszom, mint az előbb említettek. Mert ezt a kutya se fogja olvasni 100 év múlva. (Holnap se. És te se.) És hát a nyelvezet is hagy némi kívánnivalót maga után, nem játszom úgy a szavakkal, mint Attila. Ez sekély kéj ahhoz képest. És maximum gagyogok, mint a Horger Antal úr. És bár Attila képes volt taní-tani engem is, zseninek születni kell.

/Tavaly, majdnem a születésnapodon. Ott ültél bal oldalon, idén nem fogsz/

Július 4. Amerikában aláírják a függetlenségi nyilatkozatot, 1776-ban. Lediplomázom, 2014-ben. Megszületsz. Valahol a kettő között. Nincs évszám, mert kényes pont. Valahogy az Idő soha nem stimmelt nálunk. Túl korán találkoztunk? Túl későn? Túl fiatal vagyok? Túl idős vagy? Vagy az Idő stimmelt, csak mi nem? Volt kémia. Volt, pont. De az Idő talán lehetett volna kegyesebb. Kiszemelhetett volna egy dátumot, amikor nem vagy darabokban.”Az Idő mindenre gyógyír.” Nálam nem hat, olyankor mi a teendő? Bemegyek a patikába és kérek valami erősebbet, mint az Idő? Mennyire fog ferde szemmel nézni rám a vörös hajú, bibircsókos néni?

Látod? Megint önző vagyok. Csak én, én, én és én. A TE születésnapodon is. Pedig hidd el, odaadnám magam neked...

P.S. I love you Legyél boldog! Tényleg. És remélem valakitől jobb ajándékot kapsz, mint eme vérszegény iromány.