Mint valami elmulasztott munka vészjelzője, úgy villogott a kurzor. Írni próbált, megint. A témák egymáson átbukdácsolva kavarogtak a fejében. És a terméketlen próbálkozások emlékei is. Amikor leült, hogy Rólad írjon. Az elmúlt hónapokról. A munkáról. Az érzéseiről. A meglátásairól. Őszintén, kendőzetlenül. Egy-két sor, aztán megakadt. Annyi mindent akart egyszerre mondani. Mintha több doboz puzzle darabkáit öntötte volna össze valaki. Képtelen volt rendet rakni. Melyik darab hova. A vérvörös sarok-darab vajon a Szerelmi élet darabkája vagy a Családi életé. A kellemes rózsaszín biztosan a Barátság kirakóshoz tartozik. Az a sötétszürke vajon a Munka képen felbukkanó felhők darabkája? Darabok. Puzzle darabok. Milliárd darabos kirakónak érezte az életét. És tudta, hogy addig nem nyugszik, amíg össze nem áll a kép.

Egyszer majd hosszabban...