Te futsz előttem, én futok utánad, ő fut utánam. Te menekülsz előlem, én menekülök előle, talán ő is menekül valaki elől. Kellesz nekem, kellek neki, neked is biztosan kell valaki. Aki meg téged tapos meg és hagy el. Vágyom, hogy egyszer azt mondd: értékes vagy. És nem hallom meg, amikor az utánam futó ezerszer kiáltja. Én vagyok az utánam futó és az előttem futó. Egyszerre vagyok ő és te és én. Egyszerre vagyok elhagyott, aki nem kell valakinek, egyszerre vagyok álmai netovábbja valakinek, egyszerre vagyok saját magam kalitkájába zárt vergődő madár. Te kellesz, ő nem kell, én nem kellek, én kellek. Mi ez? Te érted? Ő érti? Én nem értem. „Mi lenne, ha megállnál? Csak egy percre, hogy utolérjelek?” Ezt én kiabálom vagy a mögöttem futó üvölti kétségbeesetten utánam? De nem áll meg egyikünk sem. Te futsz előttem, én futok utánad, ő fut utánam. Végtelen játék ez. Valaki álljon meg!