Barackszín, fehér és kék. Ültünk egymással szemben. Köves dísz, karóra. Több mint tíz éve nem láttuk egymást. Converse cipő, lyukacsos velúrbőr. Elmosolyodtál, elmosolyodtam. Pislákoló fények, csillagos égbolt. A padon ültünk, beszélgettünk. Tücsökciripelés. Évek felgyülemlett emlékhordaléka. Zene a háttérben: “Azt mondják, hogy pozitívan éljek, de nem rezeg bennem már semmi sem” Furcsa választás, de átérzem. Hűvös levegő. Mesélsz, de nem is kellene, a testbeszéded már elárulta. Vaku villan valahol odabent, dolgozik a fotós. Nem vagy boldog ebben a kapcsolatban, mellette nem tudnál lehúzni egy életet. Önfeledt dalolás, már a 8 óra szórakozásnál tartanak a Beatrice örökérvényűjében. Megkérdezed, hogy vagyok. Őszintén érdekel. Indul a vonatozás, emberek kapaszkodnak egymásba. Mesélek, őszintén és megérted. Gyerekek voltunk, amikor utoljára így beszélgettünk. Házipálesz kitölt, legurít a garaton. Te vagy az idősebb, de kortalanok vagyunk ott, abban a pillanatban. Anno nem lett több, most sem lesz, nem is kell - jó ez így, mesélsz, mesélek, értjük egymást. 

Üvegcsörömpölés. Megriadok, egy borospohár zuhant a földre. Bent ülök egy asztalnál, elrévedtem. Hátrapillantok, ott ülsz egy másik asztalnál. Nem nézel rám. Nem ismersz meg. Nem beszélgetünk.