Elkalandoztál - jegyezte meg. Nem gondolta, hogy észreveszi, általában túlságosan is elfoglalt volt saját magával. Vagy csak szimplán nem érdekelte, hogy mi van vele. 

Igen, egy pillanatra láttam magam előtt, hogyan fog folytatódni ez a beszélgetés. Körbe-körbe, akárhányszor találkozunk, nagyjából mindig ugyanaz a forgatókönyv. Sőt, már a találkozás előtti jelenetek is előre lezongorázhatók. 

Hát igen, mindig rákezdesz.

Vissza kellett nyelnie a bosszúságát, máris itt van valami, amire lehetne ugrani. Bakelit a lejátszóra, tű a lemezre és indul is. Ugyanaz előlről, körbe-körbe.

Aha - csak ennyit válaszolt. Kipillantott az ablakon, majd folytatta: Annyiszor gondolkoztam már, hogy mi lehet az oka. A görcsös ragaszkodásnak, az el nem engedésnek, hogy ezeket a berögzült, idióta játszmákat játsszuk. Mit elégít ez ki bennünk?

Ő csak belekortyolt a vízébe, de látszott rajta, hogy elgondolkozik. Ez őt is érdekelte. Részben talán egyszer már meg is vitatták. Egymás elcseszettségére rezonáltak rá. Mint két mágnes, egyik oldal vonz, a másik taszít. Zsigerileg. Ő legalábbis így fogalmazott. Az első estén. Szerelem első látásra az egyik oldalon, letiltás a másikon. Ami olyan volt, mint egy féligáteresztő hártya: amire éppen szüksége volt, befogadta, de vissza már nem jutott semmi.

Az első estén gondolkoztam - mondta megelőzve a kérdését.

Látszott az arcán, hogy semmi kedve nincs ehhez a beszélgetéshez. Ismét, sokadjára. “Kisfiú, miért nem tudod megérteni?” - ilyesminek tűnt az arckifejezése. 

Nem volt fair, neki is ugyanúgy volt számtalan elakadása, amin nehezen lépett túl. A különbség csak annyi volt, hogy ő nem foglalkozott velük egy idő után. Eltemette őket.

Fizetek, aztán sétálhatunk még - indult el a kassza felé.

A kávémat majd fizetem - lépett utána.

Mire utolérte, már rendezve volt a számla. Az ajtóhoz léptek, kint jobbra fordultak, majd megindultak a közeli parkba.