Vihar előtti csend. Tudjuk, hogy a némaság bajt jósol. Valami megállíthatatlant, valami pusztítót. Ami megmagyarázható fizikailag - oka van.

Földrengés - a nyílt tengeren a szökőár egyetlen előjele. Kicsit olyan, mint a vihar előtti csend. Érezhető akár, de nem biztos, hogy felfigyelünk rá. Mégis jön, és elsodor magával mindent. Ok-okozat.

A mi életünkben is vannak ilyen ok-okozati összefüggések. Előjelek, amikre nem biztos, hogy felfigyelünk. Vagy észrevesszük őket, de nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Elbagatellizáljuk vagy legyintünk, hogy minket úgysem sodorhat el semmi. Meg tudunk állni, ha igazán bajt észlelünk.

Vagy nem. És jön egy pofon. Mondjuk egy csattanás formájában. Autó ér autót. Egy pillanat töredéke. Ha nem történik közben semmi komoly - nincs személyi sérülés, a kocsikban keletkező kár elenyésző - hajlamosak vagyunk legyinteni egyet és továbbmenni. Pedig ugyanolyan előrejelzés, mint a vihar előtti csend. 

Óvatosságra int, biztonsági intézkedésekre sarkall és elgondolkodtat. 

Nyomom a gázt, nyomom tövig. Mintha nem lenne előttem akadály. Néha talán elemelem a lábam a pedálról, akkor fog egy pillanatra a motorfék, de máris ott a jobb lábam, adom az újabb gázfröccsöt. Nincs idő, nincs megállás. Anélkül száguldok, hogy értékelném a környezetet. Mentális képet készítek csak az elsuhanó tájról - szép és jó - de már sietek is tovább. Nincs fék, nincs megállás. Nincs elgondolkodás, nincs útépítés. Csak megyek a mások által használt, kitaposott és jónak vélt úton.

Jobb lábam a gázpedálon, céltalanul nyomom. Nem veszem észre a figyelmeztető jeleket, sietek tovább. 

Csatt. Megállj!