Rudolf és az ő piros orra szól a hangszórókból. Anyu kifut a konyhába megnézni a halat, hogy nem égett-e oda a sütőben. A karácsonyfa feldíszítve áll a szobámban, alatta az ajándékok pedáns rendben, becsomagolva várják, hogy mosolyt csaljanak új tulajdonosaik arcára. Hó heyett csak az eső szitál, de legalább hideg van, manapság már az is valami.
Hálás vagyok, elmondhatatlanul. Tavasszal ha valaki azt mondja nekem, hogy ilyen meghitt és békés karácsonyom lesz, cinikusan pofán röhögtem volna. Vagy megfáradtan vontam volna meg a vállam, hogy esélytelen, hülyíts mást. És mégis. Karácsonyi csodák igenis léteznek?!
És hogy kik az én csodáim:
Édesanyám - az egyszeri és utánozhatatlan, aki feltétel nélkül szeret, akire bármikor, bármiben számíthatok, akinek a legnagyobb öröm, ha együtt tölthetjük az időnket. Akinek mosolyt látni az arcán az egyik legnagyobb boldogságom.
Eszter, Lilla, Reni, Stella: aki gyerekként olvasta a Harry Pottert, az tuti, hogy szeretett volna olyan barátságokat magának, mint ami Harry, Hermione és Ron között volt. Hát én megkapom, mindegyikőtöktől. Ha nem is élünk együtt a Roxfortban, ott vagyunk egymásnak, mindig, minden helyzetben. És mi nem Voldemorttal és a sötét varázslatokkal dacolunk, hanem a világgal, a szerelmi csalódásokkal és az igazságtalanságokkal. Mindegyikőtöket másért szeretlek, de bármelyikőtök nélkül szegényebb lenne az életem.
És a hétköznapi, mindennapi csodák: a többi barát, a többi családtagom, az edzések, a vendégek az edzésekről, a kollégáim, a főnökeim, úgy összességében az életem (tudom, sokszor rinyálok, de higgyétek el, tudom, hogy szép életem van, és megpróbálom értékelni is).
KÖSZÖNÖM
U.i.: Annyi név pörög a fejemben, annyi mindenkit tudnék felsorolni, hogy ki mivel teszi szebbé az életemet. De úgy érzem, holnap reggelig sem jutnék a végére, úgyhogy ha valaki hiányolja magát, írjon rám, és biztos, hogy fogok tudni kedveskedni neki néhány szóval! :)
